Eperfagyi balsamicóval

“Borzasztó” családom van!!! 🙂 Na, jó, nem borzasztóak, de nem erényük a türelem. Amikor elkezdtem a fagyit csinálni, már apraja-nagyja körülöttem sertepeltélt, hogy mikor lesz már kész!? Pedig akkor még csak az alapot föztem. Kb. 10 percenként kérdezgettek, hogy készen van már?? Komolyan úgy éreztem magam, mint Shrek a Szamárral. Lényeg az, hogy végre betettem a gépbe, de nem tudták kivárni, hogy teljesen megfagyjon. Azt vettem észre, hogy a fagyigép nyílásán nyúlkálnak be és dézsmálják a félig kész fagyit. Mondjuk akkor már rögtön tudtam, hogy teljes siker lesz ez a fagyi is. A végén testületileg összefogtak és rávettek, hogy szinte félig fagyott állapotban azonnal szervírozzam nekik, mert ök bizony már nem várnak tovább egy percet sem. Pedig kb. 10 perc hiányzott a teljes fagyásig. Ez látszik a képeken is, hogy “kissé” folyós még a balzsamos eperfagyi. A lényeg pedig az, hogy mind elfogyott!

3 tojás sárgája

150 g cukor
500 ml tejszín
4 t.k. Balsamico krém
700 g eper

A tojás sárgákat a cukorral habosra kevertem, hozzáöntöttem a tejszínt, majd vízgöz fölött, folyamatos keverés mellett sürüre föztem. Félretettem és teljesen kihütöttem. Közben az epret megmostam és pürésítettem. Hozzáadtam a balzsamkrémet, majd a teljesen kihült alaphoz kevertem és a fagyigépbe tettem.

Reklámok
Kategória: eper, fagylalt, gyümölcs | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

8 hozzászólás a(z) Eperfagyi balsamicóval bejegyzéshez

  1. KataKonyha szerint:

    Hoppá! Ez sem semmi…na megtartjuk málnára a receptet:)

  2. Chef Viki szerint:

    Nem tudom, elhallik odáig a nyelésem zaja? :-DD

  3. Limara szerint:

    Kár, hogy elfogyott! Én is kértem volna… :)))

  4. miss Muffin szerint:

    Igen most én is a málnára várok! 🙂
    Holnap megyek szedni anyuékhoz. hihih 🙂
    ennék most egy ilyen fagyit… uu de nagyon!

  5. napmátka szerint:

    Ez nagyon ötletes, tetszik a gazdag íz (érzem!)
    S még mindig eper, de jó!

  6. Garffyka szerint:

    Ancsika, mehetek? Legalább a tálkákat kinyalogatni 😀

  7. trinity szerint:

    Inspirálsz:)))Bár eper már nem lesz, de holnap nekiállok!
    Azért, mert nekem nem jutott:))))

  8. Wise Lady szerint:

    Mian, mi takar a balzsamkrém kifejezés pontosan? Nem ismerem, csak balzsamecetet használok, ilyet nem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s