PinaColada fagyi

Ha már ilyen szépen elnevezett Scofield Frau Bagamérinek, akkor hü maradok a nevemhez és posztolok egy újabb fagyit. Nagyon szép ananászt kapni mostanában és azon túl, hogy szép ráadásul édes is, mint a méz. Így szinte mindennap hazakéredzkedik velem egy termetes ananász. Ma gondoltam egy mereszét és a koktél példájára gyártottam egy fagyit. Igazán hüsítö, ebben a nem éppen kánikulainak mondható idöben. Ahol nem kapnak gyerekek a fagyiból érdemes egy löttyintés fehér rummal, vagy kókusz likörrel még egy kicsit megvadítani.

1/2 ananász
citromlé
cukor
100 g tejszín
100 ml kókusztej
Az ananászt megtisztítottam és felkockáztam. Lecukroztam és citromlevet facsartam rá. Nem írok mennyiséget, mert ez szerintem ízlés dolga; van aki édesebben, van aki savanykásabban szereti. Betettem a hütöbe. A tejszínt és a kókusztejet egy kisebb lábasban teljesen felmelegítettem, de nem forraltam! Félretettem és teljesen hagytam kihülni. Jó fél óra múlva kivettem az ananászt a hütöböl és pürésítettem, majd összeöntöttem a tejszínes kókusztejjel. Fagyigépbe tettem és addig vártam, míg el nem érte a megfelelö állagot. Na, jó, néha azért kóstolgattam közben 🙂

Advertisements
Kategória: fagylalt | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

19 hozzászólás a(z) PinaColada fagyi bejegyzéshez

  1. napmátka szerint:

    Már vártam a következő fagylatos bejegyzést! Na de ez?? Igazi ízorgia, abszolút kísértés!:) Csodaszép!

  2. szepyke szerint:

    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ az egyetlen koktél, amit imádok, a Pina Colada, de csak virgin változatban. Kókuszfüggő vagyok!!!! Tudnál nekem ebből is csomagolni? Valamit már kértem ma, jó lesz egyben, úgyis éppen nyitva az ablakom! Köszönöm!!!!:DD

  3. Wise Lady szerint:

    Jajaj!

  4. Reni szerint:

    nagyon szép! én is gondoltam ananászfagyira pont a napokba, de eszembe sem jutott a piňa colada, pedig én is nagyon szeretem. párszor ittam már strawberry colada-t is, na az is isteni!

  5. Scofield szerint:

    butakérdés, de azért felteszem mielött betévedek végső elkeseredésemben egy "je ne suis pas fou" üzletbe és magamra rántom az első fagyi gépet:) tehát. A gép lényege, hogy a végére olyan állagú fagyit nyerünk, mit a cukrászdai, tehát rögtön gombócozható? Mert az én home made fagyimnál azért a jégcsákány vagy a türelem játszik be fogyasztás előtt. És mindkettőnek hiányában szenvedek:))))

  6. Mian szerint:

    Napamátka! 🙂

    Szepyke, már el is küldtem! Jó sokat. Hogy Te is hízz, ne csak én! :))

    Wise Lady! Mi a baj???? Remélem nem vagy beteg 🙂

    Reni! Hm!!! Olyat meg még én nem ittam! A gyümölcsön kívül mi van benne?

    Scofield! Abszolut! Rögtön gombócozható! Viszont, ha nem fogy el azonnal és beteszed a mélyfrigóba, na akkor ehhez is kell a jégcsákány 🙂
    De biztatlak, hogy vegyél gépet, ha teheted, mert valami csodás. Kigondolod és 1 óra múlva már kanalazhatod is az sk. fagyit 🙂

  7. Scofield szerint:

    Na ez az, ettől félek én, hogy egy óra múlva már kanalazni is fogom:)

  8. trinity szerint:

    Ancsi,
    jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!!!!!
    Fincsi!!!!!!!!!!!!!!!

  9. Tündér szerint:

    Eszméletlen jó!!!

  10. Mian szerint:

    Scofield! Spuri!!! Vegyél egyet!!! Úgyis addig rágom a füled, míg nem hajlasz a szép szóra!! :))

    Trinity! Gyere!!!!!!!!!!!

    Tündi! Köszi 🙂

  11. Vesta szerint:

    Húú, egy tökéletes fagylalt költemény!!

  12. Chef Viki szerint:

    Megőrülök tőled :-)) Valami hihetetlen, mivel rukkoltál megint elő!

    Kééééééééééééééééérek! Sokat!!!

  13. duende szerint:

    A fagyi is szuper, és a fotók… 🙂 Nagyon szépek! 🙂

  14. Scofield szerint:

    Ok:) feláldozom magam.

  15. JD szerint:

    Csodaszép, mint mindig 🙂

  16. Mian szerint:

    Köszönöm, mindenkinek! 🙂

  17. miss Muffin szerint:

    már ne is haragudj, Ancsi, de hogy képzeled, hogy ilyenekkel izgatod a jónépet?? 🙂 ebben a forróságban ráadásul… most azonnal be tudnék vágni egy nagy vödörrel! 😀

  18. lúdanyó szerint:

    Egy kis rum még mehetne bele, nem? :)Ezt mindenképpen megcsinálom, nagyon szeretem ezeket az ízeket együtt!

  19. Mian szerint:

    Lúdanyó! Írtam is, hogy érdemes még egy kis fehérrummal, vagy más alkohollal egy kicsit megvadítani. Én nem tudtam, mert kiskorúval rendelkezem! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s