moszkvai sütemény alias moskauer

 

Ok, rendben! Bevallom az eddig nagyon takargatott, hatalmas bünömet, mert tovább nem élhetek  ezzel a szörnyü titokkal: totálisan, megmásíthatatlanul sütés függö vagyok. Pár szemfülesebb látogatóm már kezdett sejteni valamit, ezért döntöttem úgy, hogy lerántom a leplet magamról és nyilvánosság elött pellengérre állítom magam. Ez van, vessetek meg érte! Sajnos bárhogyan is küzdök ellene, valamilyen titokzatos erö delejez engem, kis hangocskákat hallok és nincs nyugtom egy percre sem.  Így volt ez most is. Kénylemesen hátra dölhettem volna kedvenc könyvemmel a kezemben, vagy puha pihe takaró alá bújva nézhettem volna egy jó filmet ebben a farkasordító hidegben, de nem! Pedig kész – legalábbis én úgy hittem – az összes karácsonyi sütemény, erre mit kellett tennem? Persze, hogy szakácskönyveket lapozgatni. Természetesen minden célzat nélkül. A jó, öreg Horváth Ilonában egyszer csak megakadt a szemem valamin: moszkvai sütemény. Jé!? mi lehet ez? Elolvastam a receptet és csodák csodája, az egyik, gyerekkorom legkedveltebb édességét véltem benne felfedezni. Eddig ezt a sütemény nálam valamiféle misztikum lengte körül, mert mindíg úgy gondaltam, hogy valamilyen piszok nehéz, kizárólag cukrászok által készíthetö csoda valami. Eszembe jutott, hogy kislányként mennyire boldog voltam, ha pár szemet elropogtathattam és tényleg csak pár szemet, mert drága volt mindíg és nem ehettem annyit, amennyi belém fért. Most viszont annyit ehetek, amennyit csak akarok, mert végtelenül egyszerü, gyorsnak annyira nem mondható – de nem vészes – rágcsálnivaló. Gyorsan nem is egy, ha nem mindjárt két adagot gyártottam. Biztos, ami biztos alapon.

 

010

 

7 dkg vaj

15 dkg porcukor

15 dkg darált dió vagy mandula

7 dkg narancshéj

1 dl tejszín

2 dkg liszt

kevés rum

csokoládé

Az anyagokat a liszt kivételével összekeverjük és felforraljuk. ( a narancshéjat én még kevés cukrozott csresznyével is kevertem) A lángról levéve hozzákeverjük a lisztet. Nagyon vékonyan kivajazott és lisztezett tepsire fél kávéskanálnyi halmocskákat tettem, egymástól jó, 4-5 cm távolságra (sütés közben nagyon elterül!) majd rumba mártott kis kanállal ellapogattam a tetejüket. Közepesen meleg sütöben addig kell sütni, míg a szélei barnulni nem kezdenek. Még melegen egy vékony késsel alányúlva sima deszkára kell helyezni. Amint kihültek olvasztott csokoládéval vontam be a hátoldalukat.

 

008-crop

Reklámok
Kategória: Advent, édességek, Karácsony, sütemények | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

19 hozzászólás a(z) moszkvai sütemény alias moskauer bejegyzéshez

  1. stampoasis szerint:

    ancsika, te sütésfüggö, most komolyan? erre nem is gondoltam volna;-)
    és nem, nem, nem *ohhhhmmmm*, nem akarom megsütni, *ooohhhmmmm*, nem fogom elkészíteni *oooohhhhmmm*, akkor sem, ha minden van itthon hozzá *ooohhhmmmm*….

  2. Magdalena szerint:

    Épp ma akartam moskauert készíteni. Én másféle receptet találtam, de a Tiéd jobban tetszik. Veled ellentétben én többnyire odáig jutok, hogy nézegetem a recepteket…
    Ha már nem fértek otthon a sütitől és még mindig süthetnéked van, szívesen kisegítelek. Csak szólj és küldöm a címemet. :))

  3. belgasagok szerint:

    lassan olyan leszel mint lajos mari:)

  4. Magdalena szerint:

    Ancsika, kipróbáltam a receptet. Tényleg NAGYON ELTERÜL – az első tepsiből egy ! darab lett, egyenletes rétegben belterítve a tepsit.:) Szerencsére sütőpapírt használtam, mint mindig. Az íze viszont nagyon finom.

  5. balga belga szerint:

    hmmm pedig ez kedveskedes volt:) lajos mari nagyon jó fej és bevonult a köztudatba. Csak ennyi volt az összefüggés:)

  6. trinity szerint:

    Jajj, Ancsi…..Én meg miattad nem tudom abbahagyni.( Bár a család is besegít:)) )
    Mint a lavina, úgy temetnek el a jobbnál-jobb süteményeid. Esetleg beköltözöm, hmmm?????

  7. Bubu szerint:

    Szia!
    Meg lehet tudakolni, hogy a narancshéjat mennyire kell apróra vágni? (esetleg lereszelted?)
    Előre is köszönöm a segítséged!
    Kellemes karácsont!

    • ancsika1 szerint:

      Bubu! nem kell nagyon apróra. Én a boltban kapható, már kész narancshéjat használtam, az kb. 3-4 mm. Szerintem pont jó úgy, mert kicsit rusztikus töle. De semmiképp ne reszeld!!! Neked is szép karácsonyt! 🙂

  8. Aniko szerint:

    Szia Ancsika,
    Jò ideje nem jottem erre de mondhatom rosszul tettem: a sutemènyeid fantasztikusak..
    Irigy is vagyok …mi csak hàrman vagyunk karàcsonykor nem suthetem ezt a sok sutit, hacsak nem ugy dontok hogy magamra kell szedni 10 kilòt…:-)
    Nagyon Kellemes Karàcsonyt ès Boldog uj èvet kivànok neked ès a csalàdodnak!
    Szia Aniko
    U.i: A fènykèpek is nagyon jòk!

    • ancsika1 szerint:

      Anikó! a lényegre tapintottál! A kilókal nekem is meggyült a bajom. De most erre nem gondolunk; karácsony van! Majd januárban! Új év, új élet!
      Köszönöm szépen és én kívánok Nektek meghitt, békés ünnepeket!

  9. Napmátka szerint:

    Ez gyönyörű! Teljesen levettél a lábamról!
    Örömteli, szép karácsonyt, gasztroélményekben (is) gazdag napokat kívánok Neked és Szeretteidnek!

  10. hargitai.bea szerint:

    Ancsika, nekem is voltak ilyen éveim. :)))
    Már már betegnek éreztem magam miatta.
    De mostanra elmúlt valahogy.

    Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek!
    Szeretettel
    Bea

  11. Kati szerint:

    Ancsika! Tudsz segíteni abban, hogy mennyi ideig áll el a moskauer? Mennyivel előbb tudom elkészíteni?
    Boldog karácsonyt! köszönöm válaszod Kati

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s